Bakonyi sertésszelet - nagyon másképpen
2015. október 23. írta: Húsimádó

Bakonyi sertésszelet - nagyon másképpen

077

Sok hazai konyhában készítenek a háziasszonyok Bakonyi sertésszeletet nokedlivel - ami nekem is az egyik kedvencem, de szerettem volna eltérni a hagyományos recepttől, és valami újjal kísérletezni. Nos ez született belőle...

A munkát azzal kezdtem, hogy szalonnákat szépen felcsíkoztam majd megmostam a csiperke gombákat illetve négy felé vagdostam őket. A feldarabolt gombákat száraz serpenyőben elkezdtem lepirítani, majd azért egy kevés szalonnát is hozzájuk tettem  és így folytattam a pirítást. Ez azért volt fontos, hogy a gombák ízét intenzívebbé tegyem - az aromák jobban előjöjjenek. Amint a gombák elkészültek, félreraktam őket - a serpenyőben pedig a felszeletelt karajokat kezdtem elősütni, szintén kevés szalonnával együtt.

A húsok elősütése is elkészült, úgyhogy ugyanebben a serpenyőben megdinsztelem a vöröshagymákat. Most érkezik egy kis csavar - vagyis egy mediterrán, bazsalikomos paradicsom szósszal öntöm fel a hagymákat, amivel egy más régióba viszem el az ízeket. Visszarakom az elősütött karaj szeleteket, fedőt teszek a serpenyőre - és elkezdem a párolási folyamatot.

A pároláshoz nem csak a sűrített paradicsom volt a segítségemre, hanem jófajta egri rozé is, illetve időnként vízzel is után töltöttem a levet, hogy ne legyen nagyon sűrű - hanem lédús legyen a végeredmény. A húsokra só, bors és bazsalikom került - így tényleg eltértem a hagyományos, magyar ízvilágtól.

Köretként is másra gondoltam - vagyis krumplis, hosszúkás, lesütött nudlikat képzeltem el. Ezek alapja az olasz gnocchi tészta, vagyis a krumplit megfőzzük, majd krumplinyomóval egy deszkára nyomjuk őket. Liszt, tojás kerül a krumplira - amiket aztán kézzel klasszul összegyúrunk. Vékony, hosszúkás nudlikat formázunk, majd kifőzzük mindegyiket úgy, hogy akkor lesznek jók, amikor a víz felszínére feljönnek. Ha kész az összes nudli, akkor egy serpenyőben lesütjük, lepirítjuk őket - ami ízben és látványban is hozzáad a végeredményhez.

Közben puhulnak a húsok, jöhetnek a gombák a párolódó anyagba - majd együtt rotyognak tovább. Készítünk egy könnyű habarást, amit bedolgozunk a hús és gombák mellé - és lassan kész is leszünk.

Tálaláskor meglocsoljuk a szafttal a tányért, rádobunk 2-2 szelet húst, majd pakolunk melléjük a barnára pirult krumplis nudlikból egy jó párat. Kiöntünk egy pohár jéghideg rozét - és élvezzük a kicsit más, de nagyon finom ízeket.

003

005

007

009

012

014

016

019

023

024

030

031

033

034

035

042

044

045

047

049

051

052

054

061

062

066

069

072

074

076

082

080

süti beállítások módosítása