Öt éves lett a Húsimádó blog - Szuvidált (sous vide), grillezett oldalas
2018. május 01. írta: Húsimádó

Öt éves lett a Húsimádó blog - Szuvidált (sous vide), grillezett oldalas

Napok óta készültem rá, hogy írok végre a blogra - na nem csak azért, mert a napokban lépett át az ötéves évfordulón a Húsimádó blog, hanem azért is mert az elmúlt hetekben egyszerűen nem volt időm és energiám a főzéssel és az írással foglalkozni. A helyzet az, hogy mint köztudott, "pörög" az…

Kétmillió
2017. július 13. írta: Húsimádó

Kétmillió

Büszkén jelenthetem, hogy a blogom ismét átlépett egy álomhatárt: ha összeadnánk Szeged, Miskolc, Pécs, Győr és Nyíregyháza teljes lakosságát, akkor adná ki azt a 777.500 főt, aki egyszer már járt a blogomon, a visszatérő látogatók száma pedig meghaladja Budapest és Debrecen lakosainak a számát,…

4 éves a Húsimádó blog
2017. április 25. írta: Húsimádó

4 éves a Húsimádó blog

Lehetek őszinte? Fogalmam sincs, hogy mit kellene most írnom, mivel lehetne ünnepelni ezt a 4 évet. Írhatnék most ide statisztikai adatokat, számokat - de az leginkább úgyis csak nekem fontos, úgyhogy rendhagyó módon inkább egy kis betekintést adok egy gasztroblogger életébe, talán ez is érdekes…

Allianz Blogverseny 2016
2016. augusztus 29. írta: Húsimádó

Allianz Blogverseny 2016

Az Allianz Hungária Zrt. ( www.allianz.hu ) blogversenyt indít a következő nyolc témában: gasztro, utazás, gyerek, életmód, szakértői (nem politikai), művészet és kultúra, otthon, autó melyen én is elindulok, gondolván arra, hogy nem árt néha megmérettetni magunkat. Szóval nem kis…

Food Truck Show - Eger
2016. május 02. írta: Húsimádó

Food Truck Show - Eger

Akik gyakran járnak a blogomon, azok tudják, hogy elkötelezett híve  vagyok a grill és bbq ételeknek, imádom a füst és a frissen sült hús illatát - és ha ez a kedvenc városom, Eger főterén vár rám, akkor ez már maga a kánaán.  Ez a hétvége egyébként is a sült húsok körül forgott számomra, ugyanis…

Tejszínes kacsazúza leves
2016. április 26. írta: Húsimádó

Tejszínes kacsazúza leves

Ahogy az előző posztban is írtam, gyönyörű napsütéses szombatunk volt, ami hívogatott is arra, hogy a kertben, a Landmann-on főzzek egy jófajta levest. Mivel a sarudi boltban láttam egy csomó szép kacsazúzát - így az az ötletem jött, hogy összedobok egy jó kis zöldséges ragu levest, aminek a fő…

2015-2016
2016. január 01. írta: Húsimádó

2015-2016

Lassan 3 éve indítottam a blogot - és mivel főállásban is java részt számokkal dolgozom, úgy gondoltam, hogy néhány mérföldkövet leírnék az évforduló kapcsán. Szóval idén átléptem az 1 milliós oldalletöltést, ami számomra még a mai napig is teljesen hihetetlen. Egyedi…

Olvasói vélemények
2015. december 10. írta: Húsimádó

Olvasói vélemények

Az elmúlt pár évben kaptam hideget-meleget a blogommal kapcsolatban. A beérkező vélemények jó része segítő szándékú, építő jellegű vélemény volt, többen igazi lökést adtak a további folytatáshoz - na meg voltak a szürke zónából érkező, sokszor nyomdafestéket nem tűrő trollok is, akiket sajnos…

süti beállítások módosítása