BBQ oldalas készítése gázgrillen
2016. február 17. írta: Húsimádó

BBQ oldalas készítése gázgrillen

175

Sok finomságot sikerült már a gázos grillemen készíteni, de azért még az ismerkedési fázisban vagyunk mindketten. A múltkor már indirekt módon sült csirkecombokkal kísérleteztem, most pedig a következő lépcsőfok, a barbecue oldalas készítése várt rám.

Íme itt a videó, de utána érdemes végigolvasni és nézni a fázisfotókat,a posztot:


A fél oldalast megtisztítottam, majd két darabba vágtam, alaposan megsóztam - és egy sörös fürdőbe fektettem, hogy a majdani végeredmény puhább, szaftosabb legyen. A jénai tálat a hűtőbe tettem, ahol két órát pihent a két csontos hús.

019

016

015

Az oldalasokat kivéve a hűtőből leitattam róluk a nedvességet, majd a Fűszerész Joker fűszerkeverékével alaposan bedörzsöltem midkettőt, de olyan szinten, hogy lehetőség szerint minden részére egyenletesen jusson a bbq rub-ból. Az előkészített oldalasokat zsírpapírba tekertem, és indultam is a teraszra - végre grillezni.

035

039

048

050

A grill két lángsorát feltekertem teljesen, míg a másik két sor maradt kikapcsolt állapotban. A tetőt lecsukva felmelegítettem a sütőteret, mindeközben a füstölő dobozt megtöltöttem Jim Beam hordók dongáiból készült faforgáccsal, amit aztán a legmelegebb helyre helyeztem, hogy beinduljon a füstölés. 

076

078

141

092

097

Az egyik lángot kicsit lejjebb vettem, és arra törekedtem, hogy a grill hőfoka 110-120 C között maradjon - és feltettem a két oldalast füstölni. A grill tetejét lecsuktam - és egy órányit hagytam így a húsokat. 

A teraszon ekkor már frenetikus illat volt, a kinti 3-4 fok mellett a faforgácsok aromás illata lengte be a teraszt, de már a fűszerek és a húsok is kezdték megmutatni az illatukat. A két áldozatomat egy-egy alufóliába csavartam, majd még két órára hagytam a 110-120 C-os hőmérsékleten - de ekkor már a maghőmérőt is felszúrtam az egyik húsba, hogy lássam, miként csúszik egyre feljebb a belső hőmérséklet.

126

122

145

Mindeközben a konyhában összedobtam egy saját bbq mártást, amihez barna cukor, paradicsom püré és a bbq fűszerkeverék volt az alap, majd klasszul összerottyantottam az egészet. 

127

129

133

142

Visszatérve a grillhez kibontottam a két csomagot, de hagytam, hogy az alufólián maradjanak a húsok, ugyanis így a saját szaftjukban tudtak még párolódni, sülni. Alaposan átkentem őket a bbq mártással, és még egy órán keresztül maradt így a két oldalas, szintén hagyva a hőfokot 110-120 C közötti tartományban.

Szép lassan be is szürkült a terasz, az illat leírhatatlanul finom, a maghőmérő pedig már 75 C-on körül mozog, vagyis eljött a pihentetési idő. A két oldalast alufóliába és zsírpapírba tekerem, majd a konyhába viszem őket, ahol fél órát pihennek, majd jöhet a szeletelés, és a maszatos elfogyasztásuk. 

A végeredmény meggyőző: nagyon szaftos, fűszeres ízorgia éri a szánkat - bár még lehetett volna egy kicsit omlósabb a végeredmény, de lehet, hogy én voltam túl türelmetlen. Egy biztos, hogy még nagyon sokszor megismétlem és finomítom a projektet, úgyhogy ismétlések következnek.

168

175

162

177

 

süti beállítások módosítása