Sótéglán grillezett csirkecombok
2018. március 31. írta: Húsimádó

Sótéglán grillezett csirkecombok

IMG 7102

Viktor fiam igen aktívan vesz részt a Round Table hazai és nemzetközi életében, ami kapcsán a múltkor Romániában járt egy nemzetközi rendezvényen. Ott többek között találkozott egy helyi tablerrel, akivel jókat beszélgettek, majd kiderült, hogy nekem mi a hobbim. Nos Claudiu ennek kapcsán küldött nekem egy sótéglát és egy általa készített, fából lévő tálaló szettet - amit most végre ki tudtam próbálni. ( Akit részletesebben is érdekel ez a sótégla projekt, annak ezt az oldalt ajánlom. )

IMG 7057

IMG 7058

Mivel a napokban még nem tudtam, hogy mikor fogom a csirkecombokat meggrillezni, ezért készítettem egy vizes pácot, amiben  egy napig pihentek a combok, majd az év első kerékpározása után végre begyújthattam a grillt. A két sótéglát feltettem a grillrácsra, hogy folyamatosan melegedjenek át - nehogy a hirtelen hőterheléstől megrepedjenek, eltörjenek. Mivel még sohasem sütöttem így húst, ezért biztonsági megoldásként a grillrácson is próbálkoztam párhuzamosan - de a sótéglák is nagyon szépen átmelegedtek, szépen, és egyenletesen adták le a hőt - úgyhogy fölösleges volt parázni. A végén szinte teljesen feltekertem mind a négy égősort, a húsok gyönyörűen sercegtek a sótéglákon, vagyis minden nagyon szépen átsült a Landmann-on. 

IMG 7001

IMG 7063

IMG 7066

IMG 7076

IMG 7083

IMG 7093

IMG 7095

IMG 7107

IMG 7104

Vă mulțumesc foarte mult pentru darul lui Claudiu ! :-)

IMG 7111

süti beállítások módosítása