Barna sörben sült nyúlcombok dödöllével és zöldséges mártással
2019. november 03. írta: Húsimádó

Barna sörben sült nyúlcombok dödöllével és zöldséges mártással

image00058.jpg

A hétvége közeledtével a Lidl-ben találtam gyönyörű, konyhakész nyúlcombokat, amikből rögtön vettem is három párat. Míg hazafelé mentünk az otthonunkba, már azon törtem a fejem, hogy miként készítsem el őket illetve hogy milyen köret is illik hozzájuk. Először a polenta jutott eszembe, de aztán beugrott a dödölle, amit már egyszer kipróbáltam - úgyhogy a köret már meg is volt. Majd azt gondoltam, hogy szalonna és fokhagyma illene még a combok sütéséhez, de azért a neten is utánanéztem, hogy van-e valami jó ötlet mástól is. Nos rögtön találtam is egy tök jó receptet, és bár nagyon ritkán csinálok ilyen, szinte teljesen átvettem a kolléganő leírását, melyért köszönet ezúton is.

Hozzávalók:

  • 3 pár nyúlcomb
  • 3 fej vöröshagyma
  • 1 egész fej fokhagyma
  • 2 szél répa
  • 1/2 doboz barna sör
  • 1,5 dl paradicsom sűrítmény
  • 10-15 dkg szalonna
  • 1/2 ek szárított kakukkfű
  • 1/2 ek lestyán
  • 1/2 el majoranna
  • 1 marék friss petrezselyem
  • só és bors
  • vaj

image00003_1.jpg

Elsőként felkockáztam a szalonnát, majd egy serpenyőben kisütöttem a szalonna zsírt, a megpirult pörcöket pedig félre tettem. A serpenyőben a zsíron a combokat szépen elősütöttem, törekedve arra, hogy szép aranybarna pörzsréteget kapjanak minden oldalukon. Amint elkészültem, a húsokat szintén félreraktam, a zsírt sem öntöttem ki.

image00006.jpg

image00008_1.jpg

image00018.jpg

A három fej vöröshagymát vékonyan felkarikáztam, a répákat szintén, a fokhagymákat pedig szintén feldarabolatm. A sütőt 200 C-ra állítottam be, majd a tepsit kikentem vajjal. A tepsi aljára pakoltam a hagymákat és a fokhagyma felét, majd rájuk tettem a combokat. A húsokat besóztam és meg is borsoztam, majd a combok közötti részt megpakoltam répával, fokhagymával és száraz fűszerekkel. Jöhetett még a sok, gyönyörűen elősütött szalonna kocka is, na meg a felaprózott petrezselyem zöld is, majd még ott volt a serpenyőben lévő zsír is, amit szintén ide öntöttem. Hiányzik még valami? Hát persze, a barna sör. Kb a sör felét a tepsi aljára öntöttem, majd mehetett az egész halom a sütőbe. Kicsivel több mint másfél órát volt benn a sütőben a hús és a zöldség, amit egyszer félúton át is forgattam.

image00007.jpg

image00011.jpg

image00020.jpg

image00027.jpg

Míg a zöldségek és húsok puhultak, addig elkészítettem a dödöllét. Néhány fej burgonyát meghámoztam, majd felkockáztam. Egy lábasba dobtam a burgonyákat, majd annyi vizet öntöttem rájuk, ami éppen ellepte őket. Ez fontos momentum, mert majd a főzővízzel együtt folytatjuk a dödöllék készítését - úgyhogy ez lényeges dolog. Természetesen sózzuk a vizet, majd puhulásig főzzük a krumplikat.

Ha már puhák, akkor a lángot takarékra vesszük, majd krumplinyomóval megdolgozzuk a burgonyákat. Elkezdjük lisztezni a kombót, közben pedig kavarunk. Annyi liszt kell, amennyit a cucc felvesz, s mindaddig dolgozzuk őkelmét, amíg a lábas falától el nem válik a massza. Ekkor két kanál segítségével kiszaggatjuk a dödölléket, majd zsiradékban aranybarnára sütjük őket. 

image00030.jpg

image00032.jpg

image00034.jpg

image00050.jpg

Amikor a húsok elkészültek, akkor kivesszük a sütőből, majd melegen tarjuk őket. A megpuhult zöldségeket kézi mixerrel vagy turmixszal mártássá varázsoljuk úgy, hogy paradicsom sűrítménnyel állítjuk be az állagot. Lepasszírozzuk a mártást, majd egy kis lábasban még összerottyantjuk őkelmét. Konyhai cumiba töltjük a mártást, és már tálalunk is. 

image00036.jpg

image00038.jpg

image00049.jpg

És a végeredmény szerintem nagyon meggyőző úgy ízben, mint látványban.

image00058_1.jpg

image00054.jpg

image00063.jpg

süti beállítások módosítása