Ahogy a címből és az alcímből is látjátok, a keddi nap is az intenzív séta, majd egy könnyedebb kerékpározás jegyében telt. Reggel úgy indultunk, hogy nem volt konkrét terv, csak azt tudtuk, hogy mindenképpen meg szeretnénk nézni a szikla templomot, mert az annyira különleges lehet, Papi pedig ragaszkodott hozzá, hogy sétáljunk el az Olimpiai stadionhoz is - úgyhogy a kávé és reggeli után ismét sétálni indult a kis különítményünk.
Az apartmanunktól pár száz méterre, kb tíz percre fekszik a Temppeliaukio templom, ami egy sziklába vájt kegyhely, és ami 1969-ben épült. Két finn építész fejéből pattant ki az ötlet, hogy ebből a hatalmas sziklából ki kellene vágni, vájni a kőzet nagy részét, majd ezt a hatalmas krátert le kellene fedni egy fémből és üvegből álló kupolával is.
Mi 11 órakor érkeztünk ide - és szerencsénkre rajtunk kívül senki sem volt bent, miközben ha nincs corona vírus, akkor évente 500.000 turista fordul ezen a helyen - vagyis máskor tömeg szokott itt lenni. Az épület nagyon lenyűgöző, szemmel láthatók az oldalfalakon a nyers kövek, helyenként még a szivárgó víz is folydogál ezeken a falakon. A hatalmas fém kupola szinte lebeg a 180 db ablakon - a kupola mégis olyan légies. Nagyon modern a belső tér, fantasztikus az orgona - és állítólag frenetikus koncerteket szoktak itt tartani, mert nagyszerű az akusztika. Viktorék mesélik, hogy esténként a finn fiatalok, párok nagyon szeretnek kiülni a templom tetején lévő sziklákra - ott piknikeznek, lazulnak. Miután benn alaposan körül néztünk, mi is megnéztük a templomot felülről is - ami tényleg szintén nagy élmény volt.
Innen lesétált kis csapatunk a tengerpartra, egy olyan helyet szerettünk volna megnézni, amit Fru és Vik javasolt nekünk. Ez a hely a Regatta, ami egy parti kis büfé, kávézó és valami olyasmi, mi mint nálunk a romkocsmák. A hely alapvetően egy klasszikus finn faházra épül, ami a kávézó standja, minden más pedig csupa lim-lom, minden olyan szedett-vedett - de mégis fantasztikus. A wc egy külön élmény, ha esetleg eljutsz ide, akkor azt vétek lenne kihagyni. Tök finom a kávé, az áfonyás süti űberelhetetlen - de aki szeretne, az a szabad tűzön saját maga is süthet helyi kolbászt. Én nagyon megbántam, hogy ez utóbbit nem próbáltam ki - de igazándiból még abszolút nem voltunk éhesek - úgyhogy ezt csak kihagytuk.
A Reggatából pár száz méterre, egy ragyogóan zöld park közepén található a leghíresebb finn zeneszerző, Jean Sibelius emlékműve és szobra, ami egy igazán meghatározó kortárs művészeti élmény. Maga az emlékmű egy csomó fém csőből áll, amik az orgona sípokat szimbolizálják - de ahogy a fotókon is látjátok, ez több néhány összehegesztett csőnél... Na én ezeket a kortárs szobrokat, emlékműveket szeretem - ez az én világom. A fantasztikus itt is az, hogy az emlékmű, a portré egy csomó sziklán, egy zöld park közepén található - a parkot pedig a helyiek életvitelszerűen használják. Egy pár éppen a közelben piknikezik, mások napoznak, olvasgatnak a gyepen - egy csomó apuka pedig tologatja a babakocsit...
Igen, az apukák ... Nekünk nagyon furcsa, de tudni kell, hogy Finnországban az apukák is mehetnek Gyes-re, úgy tudom, hogy jelenleg 45 nap fizetett szabadság jár Nekik, de egy új szabályozás tervezet szerint 7 azaz hét hónapra is elmehetnek az apukák "szülési szabadságra". Nos mi egy csomó fiatal apukát láttunk a kintlétünk alatt, akik vidáman tologatták a lurkókat a parkokban, sétányokon... Én csak arra emlékszem az én fiatal apuka létemből, hogy szerettem a srácokat elvinni sétálni időnként, nagyon jó volt Velük így együtt lenni - míg Eszti egy kicsit foglakozhatott az otthoni dolgokkal, vagyis én nem lennék ennek ellenzője, már csak azért is, mert legalább mi pasik is megéreznénk, hogy milyen kemény meló a srácokkal otthon lenni, Velük foglalkozni. Mondjuk nálunk ehhez még vagy száz év kell, de hát egyszer hátha ... :-D
Ismét sétáltunk egy jó pár száz méter - és elértünk az Olimpiai stadionhoz - illetve egy nagy sport komplexumhoz, ahol focipályák és minden hasonló objektum volt. Sajna magát a stadiont nem tudtuk megnézni, mert a 2019-es átadásra nem sikerült a finn tesóknak befejezni a műveletet - de hát nekik nincs egy Mészáros Lőrincük, mert ha lenne, akkor már ilyen probléma sem lenne... :-D Sebaj, megnéztük az egyik leghíresebb finn sportoló, Paavo Nurmi szobrát is, bár azt nem tudom, hogy miért meztelen a csávó - de biztos jól van ez így.
Tovább sétálva elballagtunk az Opera épület mellet is, ami nem egy olyan klasszicista épület, mint amit úgy általában megszoktunk az európai operaházaktól, hanem egy modern, fém és üveg kombó épület - ami a mi ízlésünknek bejön, de lehet, hogy másoknak túl modern lenne. Persze itt is egy park veszi körül az épületet - de ezen mi már nem is csodálkozunk.
Látjuk, hogy közelítünk egy klassz kis tóhoz, amihez sétány és kerékpárút is vezet - és itt döntjük el Esztikével, hogy este felé azért majd lelépünk a csapattól egy kicsit bicajozni is. A tó partján százas csapatban lazulnak a vadludak, nagyon az se zavarja őket, ha a közelükbe megyünk. A tó másik végén ismét egy baromi nagy, hófehér épület magasodik - ami pedig Finnország leghíresebb építészének ( Alvar Aalto ) az alkotása. Nem meglepő, de ez az épület sincs nyitva - mert ezt kongresszusokra és egyéb hasonló rendezvényekre használják.
Mire ide érünk, addigra gyakorlatilag visszaértünk az egyik tegnapi helyszínünkhöz, a Központi könyvtárhoz és az előtt lévő parkhoz, vagyis a kvázi belvároshoz. Itt leülünk egy kicsit tanakodni - meg egy kicsit pihenni is. Van itt egy nagy kortárs galéria - a Kiasma Galéria - amiről olvasunk egy-két dolgot, majd úgy döntünk, hogy egy másik ilyen galériát nézünk meg, a HAM-ot.
Ez az épület szerintem valamikor egy ipari vagy raktár épület lehetett, de őszintén nem olvastam utána - mert úgyis az a lényeg, hogy most mi van benne. A végén azt látjuk, hogy itt van egy-két állandó gyűjtemény is, de folyamatosan vannak kortárs tárlatok is - illetve az épületben van egy sok termes mozi komplexum is - vagyis ez egy olyan kulturális központ is. A benn lévő anyag egy része nagyon bejön, de van egy rész, ami számomra igazi kortárs "paraszt vakítás", amitől viszont én kiütést tudok kapni - de általában ilyenben sokszor belefutunk ilyen helyeken. Ádi és anyuék ezt a kiállítást kihagyták, de az árnyékban lévő padokon addig is jól eltöltötték az időt - pihentek és nézték az őrült és szemtelen sirályokat, a finn belvárosi jövés-menést.
Négy óra felé érkezünk vissza a kéglibe, pihengetünk, a csajok pedig prezentálnak valami kis hazai kaját. Mindenki elvonul lazulni - kivéve Esztit és jómagamat, akik bringára pattanunk.
Véletlenül betekerünk egy temetőbe, de ez a finneknél nem probléma - mert ők ezeket a helyeket nem olyan mereven kezelik mint mi. A temető gyakorlatilag a tengerparton fekszik, mellette fut egy sétány, ahova próbálunk kibicajozni, de egy csomó kapu zárva van - aztán csak megoldódik a problémánk. Kint vagyunk a plázson, ahol strand röplabdáznak egy csomóan - épp valami csaj bajnokság lehet, mert rengeteg feszes popó ugrál a háló mindkét oldalán -, de van itt szabadtéri kondi park is, ahol fiúk és lányok is gyúrnak ezerrel. Közel nyolc óra, mire visszaérünk, tekertünk vagy 9 km-t - és nagyon élveztük a egész napot és a bicajozást is. Megint azt érezzük, hogy baromi élhető ez a város - bár tudom, hogy télen nagyon sok a sötét, hideg van, meg fúj is a szél - de ilyenkor nyáron, ez egy baromi jó hely.