A Húsimádó blog elköltözött
2020. október 05. írta: Húsimádó

A Húsimádó blog elköltözött

Kedves Olvasóim! Mostantól a blogot átköltöztettem a https://husimado-blog.hu/  oldalra, ahol ezután is várlak Benneteket finom ételekkel, utazási élményekkel és minden mással, aminek köze lehet egy Húsimádóhoz. Köszönettel: Hegyvári Zoltán        

Két gyönyörű nap Tallinn belvárosában, majd ismét 1700 km autózás, immáron haza
2020. augusztus 10. írta: Húsimádó

Két gyönyörű nap Tallinn belvárosában, majd ismét 1700 km autózás, immáron haza

Végre ismét együtt a család, várt ránk két teljes nap Tallinnban - de most nem fogok annyira elmélyülni a helyszínekben, az eseményekben, mert ez a város számunkra egyszerűen az együttlétről, a sétálásról, a nézelődésről, a jófajta, jéghideg sörökről szólt. Nekiindultunk úgy random a történelmi…

Egy nagyszerű majd egy kevésbé nagyszerű bicajozás Helsinkiben, majd az év grillezése egy tó partján
2020. augusztus 03. írta: Húsimádó

Egy nagyszerű majd egy kevésbé nagyszerű bicajozás Helsinkiben, majd az év grillezése egy tó partján

Csütörtökre már kellően fáradttá vált a család, így közösen úgy döntöttünk, hogy egy lazulós délelőttöt tartunk, majd délután elmegyünk egy erdőbe finn kolbászkákat grillezni. A terv eleje és vége be is jött - a közepébe pedig becsúszott egy kis hiba - de majd részletezem. :-) Nos tényleg nem…

Ismét ismerkedés Helsinkivel, de most a belvárostól kicsit távolabb
2020. július 27. írta: Húsimádó

Ismét ismerkedés Helsinkivel, de most a belvárostól kicsit távolabb

Temppeliaukio templom, Regatta, Sibelius park és szobor, Olimpiai stadion, Finlandia csarnok, HAM kortárs kiállítás, majd egy laza kerékpározás a tengerparton

Ahogy a címből és az alcímből is látjátok, a keddi nap is az intenzív séta, majd egy könnyedebb kerékpározás jegyében telt. Reggel úgy indultunk, hogy nem volt konkrét terv, csak azt tudtuk, hogy mindenképpen meg szeretnénk nézni a szikla templomot, mert az annyira különleges lehet, Papi pedig…

Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával
2020. július 26. írta: Húsimádó

Egész napos séta és ismerkedés Helsinki belvárosával

Kampin kapelli, Central library Oodi, Helsiniki székesegyház, Szenátus tér, Városi múzeum, Uspenskij székesegyház, Piac tér, Vásár csarnok, Esplanadi park

Kemény, sétálós napra ébredtünk - ami után azt mondhatom, hogy le a kalappal a szüleim előtt, akik a több mint 6 km-es távot simán letudták, Ádám pedig már több külföldi utunkon is bizonyította, hogy fáradhatatlan. Fruzsi még a mi ébredésünk előtt elsuhant dolgozni a kórházba, Viktor velünk…

Helsinki, Tallinn - családlátogatás és nyaralás a Baltikumon keresztül, autóval
2020. július 22. írta: Húsimádó

Helsinki, Tallinn - családlátogatás és nyaralás a Baltikumon keresztül, autóval

Az előkészületek

Most július 22-e, szerda van, immáron itthon ülök – és mesélek. Mesélek egy kirándulásról, egy nagyon klassz útról, ahova el tudtak bennünket kísérni a szüleim is, egy utazásról, aminek a végcélja az volt, hogy találkozhassunk a gyerekünkkel és az Ő drága párjával. Igen drága Véreim, Olvasóim – mit…

Fantasztikus grillezett tarja
2020. június 03. írta: Húsimádó

Fantasztikus grillezett tarja

Soha sem szerettem a nagyon végletes címadásokat, most mégis el kell dobnom a szerénységem, mert ez a hat szelet sertéstarja olyan fantasztikusan sikerült, amit csak ilyen módon tudok felvezetni Nektek. Hogy mi a titok? Na nem a pácolás, bár azzal is nagyszerű sikereket érhetünk el - hanem a sous…

1552 segítség
2020. április 17. írta: Húsimádó

1552 segítség

- avagy az év egyik napja, amikor az ország egyik legjobb chef-je és étterme elkészíti az egyik ételemet...

Egerben az Egri Borműhely tagjai és az alakuló Eger Lions Club összefogott, hogy az erejükön felül teljesítő mentős és kórházi dolgozók számára megkönnyítsék a vírussal való küzdelembe való részvételt. A borászok 1552 palack bort ajánlanak fel, melyek eladásával gyűjtik az adományokat. Az…

Bakonyi húsgolyók
2020. április 06. írta: Húsimádó

Bakonyi húsgolyók

A karantén előtti hetekben a Dunántúlon voltunk értékbecsülni Eszteremmel, amikor útközben megálltunk ebédelni egy kamionos, autós kifőzdében. Sok klassz készétel volt a kínálatban, többek között bakonyi húsgolyókat is láttam - és ez a fogás nekem már látványra be is jött. Rendeltem egy adagot, majd…

Keleties ízesítésű, gombás, zöldséges leves - avagy egy ízletes szombati karantén ebéd
2020. március 30. írta: Húsimádó

Keleties ízesítésű, gombás, zöldséges leves - avagy egy ízletes szombati karantén ebéd

#maradjotthon #maradjszépenotthon

Igen, karantén ebéd, ugyanis Eszterem kérte, hogy főzzek szombaton ebédet - "de legyen leveske is", mondta életem párja. Kinyitottam a hűtőt, volt ott karfiol, egy csomó zöldség meg sok minden más is, de a volt barátnőm a fagyasztóból hozott egy zacsi fagyasztott, chilis, fokhagymás wok zöldséget is…

Savanyú, zöldséges kacsamell leves
2020. március 22. írta: Húsimádó

Savanyú, zöldséges kacsamell leves

#maradjotthon #maradjszépenotthon

Hozzávalók: 2 fél kacsamell 2 szál sárgarépa 2 szál gyökér zöldség 3 fej burgonya 30-35 cm száraz kolbász 4-6 gerezd fokhagyma 8-12 db savanyú uborka 1/2-1 l alaplé víz egy csomó friss petrezselyem zöld Első lépésként a két kacsamell darabot a bőr mentén kicsit beirdalom, sózom és…

Porterben párolt, sült oldalas fokhagymás brokkoli pürével
2020. március 15. írta: Húsimádó

Porterben párolt, sült oldalas fokhagymás brokkoli pürével

#maradjotthon #maradjszépenotthon

Hát sajnos ez a rohadék vírus csak eljutott hozzánk is, és ha nem figyelünk vagy nem vagyunk óvatosak, akkor bennünket is elcsíphet - ami a mi esetünkben komoly problémát jelentene, ugyanis a nyolcvan körüli szüleimmel egy házban lakunk... Tehát vigyázunk rájuk - és természetesen vigyázunk magunkra…

Sushi készítése
2020. március 02. írta: Húsimádó

Sushi készítése

Régi elmaradásomat sikerült most orvosolnom - ugyanis még Karácsonyra kaptam Fruzsitól és Viktortól egy kezdő sushi szettet, amiben a zöldségeken és a lazacon kívül szinte minden megtalálható volt. Az év vége és az év eleje is nagyon pörgős volt számunkra, teli vagyunk munkával, nekiálltunk saját…

süti beállítások módosítása