Petrezselyemleves olívás, sajtos zsemlekarikákkal
2013. december 29. írta: Húsimádó

Petrezselyemleves olívás, sajtos zsemlekarikákkal

Petrezselyemleves olívás, sajtos zsemlekarikákkal

041

Ezt a nagyon finom levest már egyszer megfőztem, most pedig a nagy sikerre való tekintettel a nejem visszatapsolta. A múltkor póréhagymás változat futott, most csak a petrezselyem volt a mérvadó, na meg a levesbetét is változott.

A művelet a szokásos levesalap készítés: vöröshagyma és fokhagyma megdinsztelése vajon, majd fehérrépa ( gyökér ) apróra darabolása, párolása. Mivel a mélyhűtőnkben sarudi szomszédasszonyunk jóvoltából komoly mennyiségű petrezselyem fellelhető, így két zacskónyit kivettünk, majd apró darabokra vágtam a 90 %-át. Ez a nem kis mennyiség mehetett is a lábasba egy adag víz társaságában, majd ment a párolás tovább. A maradék 10 % petrezselyem a leveles részből áll, ezt félreteszem a levesfőzés végére - gyakorlatilag arra használom, hogy a leves ne csak egy krémleves legyen, hanem a felszínén úszkáljanak a levelek, mert ízben és látványban fontosak.

Szóval főzöm a levest, só, bors, egy leveskocka megy bele, majd amikor már kezdenek összeállni az ízek, akkor jöhet a botmixer - és sima, homogén állag a végeredmény. Most még megy bele egy öntésnyi főzőtejszín, jöhetnek az említett petrezselyem levelek - pár perc rottyanás, és kész is a leves.

A levesbetét elkészítése gyerekjáték: két zsemlét felkarikázok, majd vékonyan meglocsolom olíva olajjal, megszórom reszelt sajttal - és mehet a sütőbe. Ha aranybarna és a sajt szépen megpirult, akkor már lehet is tálalni. Sokat csinálj, mert gyorsan elfogy ...

006

007

009

011

012

013

014

019

017

021

024

026

029

031

034

038

041

süti beállítások módosítása