Burgonyakrémleves sült sonkacsíkokkal és hagymakarikákkal
2014. január 11. írta: Húsimádó

Burgonyakrémleves sült sonkacsíkokkal és hagymakarikákkal

Burgonyakrémleves sült sonkacsíkokkal és hagymakarikákkal

034
Tamás fiam kérdése, ötlete volt, hogy miért nem csinálok krumpliból krémlevest? Én először idegenkedtem az ötlettől (sőt inkább magyaros krumpli levesben gondolkodtam) - majd igazat adtam neki, és így lett ebédre krémleves. Abszolút nem bántuk meg, mert nagyon könnyű és gyors az elkészítés, a végeredmény pedig nagyon tartalmas és finom lett.

Az elkészítés, a recept gyakorlatilag rém egyszerű. Két nagyobb fej vöröshagymát vajon megdinsztelünk, majd liszttel bekavarom, és felöntöm vízzel ( vagy optimálisabb esetben húsleves levével ) a lábast. Az apró darabokra vagdosott és megmosott burgonyát feltesszük főni a hagymás, lisztes kombóba, majd fűszerezek: két babérlevél, só, bors, leveskocka megy a levesbe. Főzöm az egészet addig, amíg a krumplik már kezdenek szétesni, ekkor kihalászom a két babérlevelet ( ők már megtették a dolgukat ), majd merülő mixerrel krémessé változtatom a levest. Mivel nekem kicsit sűrűbb volt az állag, így én még kicsit hígítottam a levén, de lehet tejszínnel is tuningolni - nekem erre nem volt szükség.

A levesbetét a címből is kiderült: vékony csíkokra vágott sonkaszeletek voltak kevés olajon megpirítva, illetve lisztben megforgatott, kicsit vastagabb karikákra vágott hagymakarikákat sütöttem ki szintén olajban.

A leves tetejét olívaolajjal meglocsoltam, szórtam bele a kétféle levesbetétből gazdagon - majd megszórtam kevés borssal. Kiváló ötlet és ebéd volt, máskor is ismétlünk. 

001

004

005

007

008

009

012

015

018

021

019

026

028

030

süti beállítások módosítása