Túrós csusza saját készítésű tésztából ( ponty halászlé után )
2013. december 27. írta: Húsimádó

Túrós csusza saját készítésű tésztából ( ponty halászlé után )

Túrós csusza saját készítésű tésztából ( ponty halászlé után )

DSCF6565

Túl vagyunk a karácsonyi habzsi-dőzsin, adtunk és kaptunk ajándékokat, ettünk és ittunk ezerrel - most pedig mutatok egy finom túrós csuszát, amit a ponty halászlé után ettünk, és lesz majd kacsasült is a következő posztban. 

Tudom nem nagy truváj elkészíteni a túrós csuszát, azonban teljesen más, ha az ember saját maga készíti a tésztát - lágyabb, finomabb és tartalmasabb így a vacsora.

60 dkg liszt, 6 tojás és egy kevéske víz, só kell a tészta alapba, melyet kézzel vagy géppel összedolgozunk. Én először géppel kezdtem, de aztán maradt a hagyományos kézi művelet - a belisztezett deszkán alaposan összegyúrtam az alapanyagot. A fontos az volt, hogy ne legyen túl lágy, ne ragadjon, de morzsalékos se legyen. Amint úgy érzem jó az állag, akkor hagyom egy kicsit pihenni a tésztát, addig megsütjük a szalonnát.

Egy kb 20 dkg-nyi szalonnát apró kockákra vagdostam, és a serpenyőben lesütöttem. Amikor szép aranybarnák, akkor kihalászgatom őket, majd egy kisebb tálban félreraktam őket. A kisült zsírt sem öntjük ki, szükség lesz még rá.

A tészta gombócot fél tenyérnyi, kb egy centi vastag darabokra szelem egy késsel, majd a tésztanyújtó géppel vékony lapokká dolgozzuk, közben azért lisztezgetem, hogy ne ragadjon mindenhez. A lapos tésztákat ezután átküldöm a gép késes részén, ami normál szélességű tésztacsíkokat eredményez, amiket azért kézzel szét is kell szedegetni, majd egy kicsit megmozgatok, lisztezek. Leírni szinte lassabb a művelet, viszonylag jól lehet vele haladni - pláne, ha van segítség is.

A további művelet a szokásos és ismert folyamat: forrásban lévő, sózott víz, bele mehet a tészta, majd pár perc főzicskézés. Ha kész a tészta, akkor egy nagy jénai tálba öntjük a harmadát, ráöntjük a kisült zsiradékot, mehet rá a túró és tejföl - majd összekeverjük. Még egy réteg tészta, majd a művelet megismétlődik, majd ugyanez harmadszor is. A tetejére rászórjuk a pirított szalonnákat, és már mehet is a sütőbe a cucc.

Addig sütjük, amíg a teteje, a tészta kezd halványan bebarnulni - majd már lehet is tálalni. Halászlé, majd utána a saját készítésű csusza - igazi jó kis karácsonyi vacsora.

DSCF6484

DSCF6487

DSCF6488

DSCF6491

DSCF6498

DSCF6500

DSCF6501

DSCF6495

DSCF6499

DSCF6493

DSCF6497

DSCF6494

DSCF6504

DSCF6507

DSCF6510

DSCF6512

DSCF6564

DSCF6565

süti beállítások módosítása