Sertéscomb csíkok hentes módra
2014. szeptember 20. írta: Húsimádó

Sertéscomb csíkok hentes módra

Sertéscomb csíkok hentes módra

Van az a helyzet, amikor az ember gyorsan valami egyszerűt, de mégis finomat szeretne készíteni - benéz a hűtőbe, van benn egy darab comb, uborka - hát főzzünk akkor...

065

A művelet a hús megtisztításával, majd vékony csíkokra szeletelésével kezdődik. Gyakorlatilag kisujjnyi csíkokat kell levágni, lehetőség szerint - mivel combról van szó - a húsok száliránya átlós kell hogy legyen. A húsokat megforgatom lisztben, majd elősütöm őket, több lépcsőben - mert úgysem férnek el egyszerre a serpenyőben, meg egyébként is akkor jó a művelet, ha mind át tud sülni.

Míg a húsok sülnek, egy másik serpenyőben elkészítem a mártást. Felkockázott szalonnákat meghúzatok, majd apróra vágott vöröshagymával összedolgozom őket, és dinsztelem a hagymát. Amikor már szép üveges a hagyma, akkor két evőkanál sűrített paradicsomot teszek rá, sózom, borsozom és ízlés szerint fűszerezem, majd kevergetem és hagyom összerottyanni az egészet.

Harmadik fázisként felteszem a rizst egy kuktába főlni, nem elfelejtve, hogy ezt is meg kell sózni. Míg a rizs puhul, addig egyesítem az elősütött húsokat és a mártást, összeöntöm őket egy nagy serpenyőben, majd fehér bor vagy rozé társaságában, fedő alatt összepárolom őket. Amikor már felpuhul a hús, akkor a vékony csíkokra felszeletelt savanyú uborka csíkokat is ráteszem a húsokra, és tovább párolom az egészet.

Kész a rizs, de még finomítunk egy kicsit rajta. Vöröshagymát kicsit lepirítunk, majd rászórva a rizst, összedolgozom őket.

Tálalás: egy halom hagymás rizst a tányér közepére teszek, ráhalmozom a húsos, mártásos finomságot, hozzuk a főzéshez használt fehér vagy rozé bort - és már ebédelhetünk is.

013

016

019

021

022

024

026

028

030

031

032

034

037

038

047

054

055

063

065

süti beállítások módosítása