Hortobágyi húsos és gombás palacsinta
2014. október 20. írta: Húsimádó

Hortobágyi húsos és gombás palacsinta

Hortobágyi húsos és gombás palacsinta

2006

Az esti buli menü második fogása ( ahogy az előző posztban is írtam ) hortobágyi húsos palacsinta volt, gondolva a húsokat kevésbé szeretőkre pedig gombás verziót is készítettem.

Mivel több mint 10 főre kellett főzni, így a húsmennyiség és a palacsinták száma is jelentős volt. Kezdetem azzal, hogy kb két kilónyi sertéscombot apró kockákra feldaraboltam - ami elég időigényes művelet volt. Négy nagyobb hagymát géppel ledaráltam, majd kuktában, de még fedő nélkül elkezdtem lepirítani. Amikor kezdett a hagyma megbarnulni, akkor szegedi piros paprikát dolgoztam bele, majd jöhettek a húskockák. Gyakorlatilag csináltam egy pörköltet, vagyis pörzsréteg, só és bors, majd kevés víz, egy korty vörösbor - és a kukta lezár. Nagy láng, sípolás, majd takarék és 20 perc párolás. Amikor kész a művelet, akkor elkezdem a palacsinták gyártását, két serpenyő, párhuzamos munka.

Leveszem a kukta fedelét, a húsokat kicsit lesütöm, majd lecsöpögtetem őket - a megmaradt szaftot pedig félreteszem. A húsokat villával összetöröm, bár lehetne darálni is, de mi szeretjük, ha egy kicsit darabosabb az állaga. Tejföllel összedolgozom a húsokat, majd lehet kanalazni a palacsintákra. Összetekerem őket, lesz vagy 15 darab húsos palacsinta.

Mivel van, aki nem annyira húsimádó mint én, így készítek vega jellegű kaját is, vagyis gombás palacsintákat is. Itt a formula hasonló, vagyis hagyma, paprika, majd apróra vágott gomba, majd gyakorlatilag készül egy gombapörkölt. Annyival másabb, hogy itt teszek bele a végén egy kis étkezési keményítőt - ettől tartalmasabb lesz az állag. Szintén halmozgatás a palacsintákra, majd tekergetés.

Ahogy elkészültek a megtöltött palacsinták, kivajazott jénaikba rakosgatom őket, majd a szaft és tejföl összedolgozott mártásával meglocsoltam mindet - ezért is jeleztem, hogy a gombás palacsintákat azért érte hús is. Minden jénai ment a sütőbe, 200 C-on szépen lesültek, tálaláskor pedig szaftos mártás és tejföl volt a kísérő. ( A fotózásra, másnap reggel már nem maradt mártás, úgyhogy csak tejföl került tálalásra. )

A siker érezhető volt, mindenki ízlése és húsimádata szerint választott, locsolta rájuk a tejfölt, a mártást - majd jöhettek a jéghideg rozék és fröccsök.

030

032

033

035

046

045

042

050

052

053

054

057

058

059

060

062

069

064

065

066

067

070

075

2001

2004

2006

süti beállítások módosítása