Egy élhető, "ehető" város - Barcelona I.
Elég sok idő eltelt utolsó bejelentkezésem óta, melynek egyik oka a sok munka, ami mostanában hál' Istennek ránk szakadt, a másik pedig az, hogy végre ki tudtunk szakadni az itthoni létből, vagyis öt napra elutaztunk Barcelonába. Erről a pár napról fogok most egy kis útibeszámolót tartani, melynek egyik sarokköve természetesen az evés, ivás...
Már voltunk egyszer Barcelonában, kb 10 éve, amikor egy hosszú, autós út egyik állomása volt ez a gyönyörű város - de akkor gyakorlatilag egy rövid nap fért csak bele: vagyis megnéztük a Ramblát, a Sagrada Familia-t és a Güell park-ot, ami valljuk be csak arra volt elég, hogy visszavágyjunk a városba. Most elérkezett az idő, megrendeltük a jó kis fapados repcsijegyünket, beélesítettem a Booking-os szállásportált - és már szinte csak pakolni kellett.
A gép kedden reggel kilenckor indult, de hogy minden klappoljon, már fél ötkor csörgött a telefon vekker, start a reptérre, majd sodródva a tömeggel átesünk a csomagfeladáson, a csomag és személy ellenőrzésen, majd kisétálunk a gépünkhöz. Mivel már többször repültünk, de sosem fapadoson, így át kellett esnem egy két sokkon, hogy mennyivel másabb így utazni. Gyakorlatilag úgy éreztem magam, mint amikor egy komfortos, kényelmes taxi helyett a BKV zsúfolt, kicsit lélektelenebb helyi járatán utaztam volna - de feledtette a tudat, hogy hova megyünk.
Szóval repültünk a felhők felett, majd megérkeztünk a napfényes,... ja nem, esős Barcelonába. Mert ilyen a mi szerencsénk, ha mi Eszterrel valahova elutazunk lazulni, ott tuti esik az eső... Na mindegy, azért nem volt jégeső, csak egy langymeleg nyári eső - de azért hogy fogad bennünket a város? A jó, hogy a reptérről megy közvetlen vonat a városba, ahol aztán egyből át lehet szállni a föld alatt a metróra, s mindezt tök olcsón meg is úszhatod, ha T10-es gyűjtőjegyet vásárolsz. Először azért kicsit kaotikusnak tűnik a vonat, metró térkép - de kis logikázás után rájön az ember, hogy miként épül fel a rendszer, és ezután már élvezhetjük a barcelonai underground-ot.
Első felszínre szállásunk a Sant Antoni tér, ahol a régi patinás piacot éppen felújítják, így a metró feljáró mellet húzódik egy baromi nagy ideiglenes, könnyűszerkezetes, klímás vásárcsarnok - ahol az első vizuális és gasztró élményünk is megszületett. A látvány lenyűgöző, a zöldségek, a sonkák, húsok, halak és tengeri herkenytűk tömege zúdul ránk ahogy sétálunk a gondolák és standok között, ízlésesen tálalva mindent a ide érkezőknek. Érződik, hogy ez nem a félhülye turisták miatt van így, ugyanis itt a helyi asszonyok vásárolnak szemlátomást - kedélyesen veszik meg az előre megfőzött csicseri borsót, válogatják a répát, zöldséget, vagy egyeztetnek a hentessel, hogy milyen szelet húsokból készüljön az aznapi ebéd. Nekünk tengertelen magyaroknak pedig külön kánaán a jégágyon várakozó hal, kagyló és rák tenger - csak irigykedni tudok, hogy milyen jó lenne az egri piacra kimenni, és hasonlóan válogatni...
Na hogy ne csak a szemünk, hanem a fapados járaton kiéhezett gyomrunk is megteljen - így kezdetnek bevásárolunk egy empanada pultnál, ahol különböző töltésű tésztákat pakoltatunk össze a csinos pultos csajjal, na meg kérünk valamit, ami krokettre emlékeztet. Máris jobban érezzük magunkat - úgyhogy megkeressük a szállást.
Sikerült a neten egy klassz kis hotelt találnom, ami a Ramblától kb 500 m-re van, a Raval negyedben, ami korábban a város prosti negyede volt, manapság már konszolidáltabb, vagyis nem a "lányokról" szól. Ez a környék azért kicsit egzotikusabb, sok az észak afrikai, arab származású, de ma már helyi lakos, de előfordul sok hindu és egyéb öltözékű pasi és hölgy is, ami színesebbé teszi ezt a negyedet. Volt olyan kis étterem, ahova szívesen beültünk volna enni valamit, mert teli volt helyiekkel, de mivel csak arabul volt kiírva minden, így ettől eltekintettünk...
Egy jéghideg, korsónyi Estrella sör elfogyasztása után kettőkor átvettük a szállást, majd pihiztünk egy kicsit - és nyakunkba vettük a belvárost és a Ramblát. Ez a sétáló korzó szerintem Európa egyik legzsúfoltabb turisztikai utcája - előnyével, hátrányával. Kicsit, sőt nagyon is kirakat, amit a rutinos városnéző egyszer megnéz, majd letér a kisebb utcákba, és élvezi azoknak a hangulatát. Ezzel mi is így vagyunk, vagyis végig ballagtunk a híres Ramblán, megnéztük a világpolgárok hogyan korzóznak, miként próbálják a fekete afrikai srácok a zsebükből a hamis Gucci táskákkal, Messi mezekkel kiszedni a pénzüket - majd tovább álltunk, és a hűvös, mégis izgalmas mellékutcák felfedezésére indultunk.
Mivel a lábunk kellően elfáradt és a délelőtti empanada hatása is elmúlt - ideje volt valamit enni. A szállodánk és a Rabla közötti egyik utcában találtunk egy kis éttermet, amit kiszemeltünk vacsora helyszínnek. Úgy hívják a helyet, hogy El Mino Latino és nekünk nagyon bejött, úgy ahogy van.
A hely a belvárosi üzletekhez, éttermekhez hasonlóan egy keskeny, de nagyon hosszú helyiségből áll, melynek az első felén egy drink pult áll, majd a következő rész maga az étterem, a végén pedig a konyha áll. A pincér lány halál egyszerűen öltözik, semmi nem utal arra, hogy Ő itt melózik - de nagyon szimpatikus, jól beszél angolul és pörög mint a gép. Rendelünk egy üveg jéghideg helyi chardonnay-t, majd az ételek közül egy paella mixet kérünk, ami sertéshús, marhahús és kagyló, rák, tintahal kombót jelent. A látványkonyhában a kissé az élettől megfáradt séf frissen készíti az ételeket - de olyan jó a konyha, hogy se ételszag, se a rengeteg gőz nem jut el hozzánk.
Pincérlányunk nekiáll serrano sonkát szelni a szomszéd asztalhoz, közben megérkezik a tulaj egy szuper bicajjal, melyet az étterem rusztikus falára akaszt, míg a másik góré a könyvelést készíti a szomszéd asztalnál. Spanyolul vagy katalánul megvitatják az adózást/bevételt/kiadást - és ez így természetes és normális itt. Mi iszogatjuk a kiváló fehér borunkat, eszünk egy-két paradicsomos bagettet, majd megérkezik a paellánk. Rendesen serpenyőben tálalják, abban, amiben főtt az egész. Két kistányért kapunk, egy rakat bagettet - és már lehet is falatozni. Felül krémes, lágy a rizs, alul kicsit pirult - úgy ahogy a nagy könyvben meg van írva. A húsok ugyanolyan puhák, legyen az marha, sertés vagy kagyló - vagyis nagyon egyben van az étel.
Másnap felállítjuk a tervet ami a következő: délelőtt kultúr programok, vagyis múzeum, kiállítás, miegymás, majd kora délután szieszta, késő délután és este pedig séta és evés, ivás kimerülésig. És ez így is történt, vagyis például a második nap elmentünk az Espanya térre, ahol a régi Aréna tetejéről gyönyörű látvány tárul elénk. Ez az épület egyébként is különleges, mert a merész spanyolok ( vagy katalánok) meghagyták az aréna külső palástját, majd egy modern, több szintes üzletközpontot rittyentettek a falak közé, miközben a régi falak szinte a levegőben lógnak. Statikai bravúr, az tuti...
Szóval egy látvány lifttel feljuthatsz a tetejére, ahonnan gyönyörű a kilátás, szemben velünk a 29-es világkiállítás épületei, szökőkutak - mellettünk parkok, sugárutak és az egész város. Egyből módosul is a program, vagyis megnézzük a szökőkutakat, felsétálunk a múzeumhoz, végig csodáljuk az épületeket, már csak azért is mert Eszter építészként ezeket is tanulta a főiskolán. Azért, ha már ott vagyunk, séta a Míró Múzeumhoz, majd mire végzünk, addigra készek is vagyunk fizikailag, úgyhogy metró haza, éljen a szieszta. Előtte azonban a hotel melletti borszaküzletben veszünk egy nagyon karakteres helyi vörös bort, amit ott helyben hordóból csapolnak nekünk.
Délután ismét a belváros besétálásával telik, majd este felé egy arabos kifőzdébe tévedünk, ahol Eszter falafellel és rengeteg salátával múlatta az éhségét, én pedig két közepes méretű sült tintahallal küzdöttem meg, melyekhez szintén gazdag saláta kínálat volt a köret. A hely egyszerű volt, a srácok a pult mögött nagyon segítőkésznek mutatkoztak - és nagyon igyekeztek, hogy az ismeretlen nyelvű külföldi jól érezze magát. A pénztárnál a fejkendős mama ült - és nyugtát persze nem adott. :-)
A következő nap szintén a műemlékeké, vagyis a bazilika, az ócskapiac meglátogatása következik, majd este a Ramblához hasonló téren fogyasztjuk el első tapas-unkat, amit le is fényképeztem. Ez egy hét tapasból álló fogás volt, amihez paradicsomos bagett járt - na meg egy-egy frissen csapolt Estrella. Az étterem a Fragua Grill, amely úgy alakította ki a teraszát, hogy közben még egy úttest és bicigli út is van, de ez természetesen senkit sem zavar.
Folytatása: >>>
