Édes-paprikás grillezett oldalas
2015. november 18. írta: Húsimádó

Édes-paprikás grillezett oldalas

062

Gyönyörű és napsütéses ősz van, az a hónap, amikor betöltöm a félévszázados fordulómat. Barátaim és családom meglepett egy nagyon klassz grillsütővel, amit azóta is tesztelgetek, próbálgatok. Szombaton kimentem a teraszunkra, hűvös volt, de sütött a nap - és ez lett a végeredmény.

Még a lakásban, a konyhában előkészülök a nagy grillezésre, vagyis lehártyázom a kettévágott oldalast, majd almafa forgácsokat beáztatok almalébe - majd ezzel is fogok egy kicsit füstölni, ami talán hozzáad a kiváló végeredményhez. Ha már beáztatok, akkor a húsok is almalébe kerülnek - legalább egy órát hagyom, hogy a húst átjárja az alma íze és aromája.

Míg ázalognak a cuccok, addig készítünk egy száraz fűszerkeveréket, ami majd a húsokra kerül. Kicsivel több, mint fél deci barna cukrot, ugyanennyi paprikát kell kimérni, majd kb 3-3 ek. só és bors érkezik a mozsárba. Szükség van még 2-2 kávéskanál fokhagyma- és vöröshagyma porra és 1 kávéskanál cayenne borsra - amely fűszereket összekeverek és alaposan összezúzok.

A húsokat kiemelem az almaléből, majd egy zsírpapírra teszem őket, és vastagon bekenem mindkettőt a száraz páccal, a fűszerkeverékemmel. A megmaradt fűszerkeveréket összekeverem egy kevés ketchuppal, majd folyékony füsttel - amivel majd a grillezés végső fázisában kell majd kenegetni a husikat.

Na végre mehetünk grillezni - süt az őszi nap a teraszunkon, bár nincs meleg, de szépnek néz ki a nap. Szóval bekapcsolom az égőket, 130-150 C-ra állítom a grillt, és a faforgácsokat is felteszem, hogy kellemes illat is legyen - ne csak az íz domináljon.

A két húst felhelyezem a rácsra úgy, hogy a csontos rész kerüljön a tűz közelébe. Iszom egy hideg söröcskét, majd 20-25 percenként megfordítom az oldalasokat, és be is kenem őket almalével - így tényleg karakteres lesz a gyümölcsös, édes íz. Hús nem készülhet köret nélkül, úgyhogy a burgonyákat egyszerűen alufóliába tekerem - majd ezek is mennek a grillrácsra.

Mivel a grillemmel még ismerkedési, barátkozási fázisban vagyunk - így azért egy kicsit türelmetlen is vagyok, vagyis kicsit a sarkait túl pirítom, de azért nincs nagy gáz. Végső fázisként még megkenem a húsokat a füstös, bbq-s kencével, amit még rá is pirítok - majd készülhetünk is a tálaláshoz, az ebédhez.

A végeredmény nagyon jó: belül szaftos, kívül ropogós a hús, a csontról lágyan omlik a kicsit édeskés, de mégis karakteres sertéshús. A burgonyák szintén szépen megpuhultak, amiket azért meg is pirítottam - így elég klassz kis ebéd jött létre úgy, hogy megszakadni sem kellet. Szóval jöjjenek a fotók, a gyönyörű grillem, háttérben a híres Szépasszony völgy és az omlós húsok. 

Jó étvágyat, próbáljátok ki Ti is...

005

002

011

013

014

015

016

022

023

026

033

034

035

042

039

046

054

057

069

079

 

 

süti beállítások módosítása