Karamellizált hagymás, fokhagymás burger készítése grillen
2015. november 29. írta: Húsimádó

Karamellizált hagymás, fokhagymás burger készítése grillen

121

A srácok a hétvégét ismét itthon töltötték, így kézenfekvő volt, hogy hamburgert készítek - és mivel Ők még nem látták beüzemelve a grillt, így ezt is kipróbáltuk így együtt.

Ismét családi projekt volt a burger készítése, ugyanis a bucikat Eszterre testáltam. A múltkori, életem első bucijai nem voltak rosszak, de azért a profizmustól még messze jártak. Eszti úgy gondolta, hogy kipróbál egy másik receptet - és nagyon be is jött, úgyhogy le is írom nektek is:

Hozzávalók:
1 kg finomliszt, 5 dkg élesztő, 10 dkg puha vaj, 5 dkg tejpor, 1 tojás, 2 evőkanál cukor, 1 kiskanál só, A tetejére: egy villával enyhén felvert tojássárgája.

Mivel a mostani marhanyakat csontosan sikerült megszerezni, így várt rám egy kis csontozás, lebontás - majd darálás. Miután a hentesmunkán túlestem, következett a porciózás, vagyis 15 dkg-os gombócokat gyúrtam össze egy kevés sóval és borssal. A húsgombócokat egy formába nyomogattam, majd félreraktam pihenni mindet. Egy részük frissen készül el, míg a másik rész megy majd a fagyasztóba - a srácoknak Pesten is lesz burger élményük ezáltal.

Mindeközben készítettünk egy serpenyőben karamellizált hagymát, amibe barnacukor, lila és vöröshagyma karikák kerültek - majd kíméletesen összedolgoztuk őket.

Tamás nálunk a szósz mester, akivel egy fokhagymás, joghurtos, tejfölös alapban maradtunk - ez a szósz, mártás kerül majd a megpirult bucik legaljára.

Lassan összeálltak az alapanyagok - jöhetett a teraszon a grillezés. A húspogácsák felületét vékonyan bekentem olajjal, majd ment rájuk egy kevés őrölt bors - és 120-130 C-os grillre tettem őket kettesével. Amint a húsok egyik fele már kezdett pirulni, a félbevágott bucikat is  rátettem a grillrácsra, hogy roppanós, pirult legyen a belső felületük. Következett a húspogácsák másik oldalának grillezése is, majd a tálalás procedúrája jött.

A megpirult buci alsó felét megkentük a fokhagymás alappal, majd érkeztek az apróra vágott saláta darabok, ezt követte a húspogácsa a ráolvadt sajttal, majd a karamellizált hagyma - aztán majonéz és ketchup.

A végeredmény nagyon meggyőző volt: a hús kívül szépen megpirult, belül szaftos maradt - azonban nem maradt a felületük olajos, mint amikor serpenyőben dolgozunk. A bucik nagyon finomak lettek - hála Eszternek -, a mártások pedig jól kiegészítették a húsaink ízét. Szóval sikeres vacsorát tudhatunk magunk mögött, újabb verziók még majd érkeznek.


062

072

067

068

065

074

083

069

071

078

082

093

 

102

101

100

106

113

109

114

108

119

121

 

süti beállítások módosítása