Paprika krémleves vajon párolt tenger gyümölcseivel
2016. január 03. írta: Húsimádó

Paprika krémleves vajon párolt tenger gyümölcseivel

088

Egy fantasztikus ízvilágú levest hozok most, egy olyat, ami a kinti mínuszokat elfeledteti velünk, vagyis igazi nyári íz és színvilág, illat és ízorgia következik.

Hozzávalók 5 adag leveshez:

  • 4 db húsos, méretes kápia vagy kaliforniai paprika
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 ek liszt
  • 3 kisebb burgonya
  • vaj
  • kb 1 l alaplé
  • 1/2 citrom leve
  • 40 dkg tenger gyümölcsei 
  • só, bors, bazsalikom

A gyönyörű paprikákat lecsumázzuk, kimagozzuk, majd egy sütőpapírral bevont tepsibe fektetjük őket úgy, hogy a vágott felük legyen alul. Feltekerjük a sütőt maximumra, és addig sütjük őket, míg a konyha meg nem telik az illattal illetve amíg a bőrük meg nem feketedik. Ha elkészültek, akkor letakarjuk őket egy konyharuhával, és hagyjuk pihenni mindegyiket. Ezek után már a paprikák bőre könnyen eltávolítható - vagyis csak az ízes és illatos hús marad a főzéshez.

061

062

064

065

073

076

Egy lábasban vajon hagymát dinsztelünk fedő alatt, majd egy kevés liszttel összedolgozzuk az egészet. Felöntjük egy kevés alaplével az alapot, majd jöhetnek a feldarabolt burgonyák és a fűszerek. Apróra vágott fokhagyma, só, bors és bazsalikom érkezik - utóbbi elég gazdagon, mert illik nagyon a paprikához. Fedő alatt főzzük a burgonyákat, majd jöhetnek a lehámozott paprikák is.

066

067

068

069

070

071

077

Amint szétfőttek a burgonyák és az íz már alakul, akkor botmixerrel simára és homogén állagúra daráljuk a levesünket - és kóstolunk. Ha igényli, még fűszerezünk, de szerintem minden jól alakul.

078

079

082

Egy serpenyőben vajat olvasztunk, majd a fagyasztott tengeri herkentyűket beszórjuk, amik kapnak egy kis borsot és citromot is. Ha megpuhultak, akkor már tálalhatunk is.

A mélytányér közepére halmozzuk a garnélákat és egyéb finomságokat, majd a levessel körbeöntjük őket. Forrón fogyasztjuk, utána pedig arathatjuk le a babérokat - mert ezzel biztos sikerünk lesz. 

085

086

091

093

 

Ha még nem like-oltad a Húsimádó oldalt, itt megteheted... 

facebook.jpg

süti beállítások módosítása