Csirke kofta curry
2016. július 27. írta: Húsimádó

Csirke kofta curry

IMG 8563

IMG 8457

Az a helyzet, hogy egyre többször fogtok indai jellegű ételeket látni a blogomon, ugyanis egyre jobban kezdünk rákattanni erre a konyhára. Most ismét kísérletezgettem - és egy egyszerű, de ízvilágában egy elég komplex ételt próbáltam ki, mindannyiunk nagy megelégedésére.

Mivel egy kísérletről beszélünk, így pontos arányokat ne várjatok tőlem, de ígérem, hogy a következő alkalommal már jegyzetelni is fogok - de most annyi mindenre kellett figyelnem (fűszerek,fotózás, videó készítés), hogy erre nem maradt energiám.

Nos azzal kezdtem a műveletsort, hogy felkockáztam egy rakat csirkemellet, amit azután darálón le is daráltam. Amint ezzel megvoltam, akkor jött a fűszeres dobozom, amiből a következő fűszerek kerültek elő:

  • gyömbérpor
  • szárított koriander levél ( Fűszerész )
  • indiai ötfűszer fűszerkeverék ( Íz-tár )
  • tört chili paprika

Ezeket a finomságokat elkezdtem a darált húshoz keverni, majd ízlelgetés után még újabb és újabb kanálnyi fűszerek következtek. Amikor már úgy éreztem, hogy összeállt a kívánt ízvilág, akkor kevés zsemlemorzsát öntöttem a masszába, majd véglegesen összedolgoztam a húst. Ezt követően golflabda méretű golyókat gyártottam, amiket aztán forró vízben előfőztem. Azért, hogy még telítettebb legyen az íze a húsgolyóknak a forró vízbe is szórtam az ötfűszer keverékből - ami már csak azért is fontos volt, mert ezt a főzőlevet a későbbiekben is felhasználtam.

IMG 8432

IMG 8434

IMG 8440

IMG 8436

IMG 8442

IMG 8450

IMG 8457

IMG 8465

IMG 8498

IMG 8494

IMG 8506

IMG 8514

IMG 8515

Nos itt az ideje rátérni a curryre. Két darab paradicsomot felkockáztam, majd két vöröshagymát és fokhagymát is felaprítottam, amik a curry alapját fogják képezni. A hagymát egy mélyebb serpenyőben megpároltam, majd jöttek a paradicsom kockák és a fokhagymák. Hagytam őket együtt rotyogni, majd felöntöttem még paradicsom mártással az elegyet, illetve jöttek a fűszerek:

  • currys csirke fűszerkeverék ( Fűszerész )
  • őrölt római kömény
  • őrölt koriandermag ( Íz-tár )
  • szárított koriander levél ( Fűszerész )

Hagytam, hogy kicsit összeérjenek az ízek, közben pedig a húsgombócok főzőlevével fel-fel öntöttem a mártást. Egyre jobban voltak az illatok, tényleg úgy éreztem, mintha valahol a távoli keleten lennék egy konyhában. Jöhettek most már a húsgolyók is, amiket belepakoltam a currybe, és hagytam, hogy átjárja őket annak az íze is.

IMG 8471

IMG 8483

IMG 8477

IMG 8489

IMG 8493

IMG 8527

IMG 8528

IMG 8538

IMG 8539

IMG 8541

Míg én ezekkel foglalatoskodtam, addig Eszter összeállította a naán kenyér alapanyagait, majd a kelesztés után én szépen kisütögettem őket. ( A naán kenyér receptjét már korábban leírtam, úgyhogy itt megtalálhatjátok.) A lényeg az volt, hogy lapos serpenyőben, de fedő alatt sütöttem meg a naánokat, na meg vajjal is kenegettem őket, hogy lágyak, és nagyon finomak legyenek. 

IMG 8516

IMG 8542

IMG 8547

IMG 8549

Nos elkészült a három összetevő, már csak ki kellett próbálni, hogy tényleg hasonlít-e az ízük az étteremben kóstolthoz. És lássatok csodát, nagyon azt az ízvilágot éreztük, mint amit a profi indiai srácok keze is készített. Amint talán látjátok nem kicsi adag készült, ugyanis menet közben a srácaim már jelezték, hogy az előre eltervezett adag úgyis kevés lesz, úgyhogy duplázzak, mert ebből ők is akarnak Pestre vinni... Szóval sikere volt, és az a lényeg.

IMG 8568

IMG 8574

IMG 8551

IMG 8550

IMG 8563

IMG 8558

IMG 8571

IMG 8569

süti beállítások módosítása