Házi sörfőzés - Angol IPA - I. rész
2018. január 15. írta: Húsimádó

Házi sörfőzés - Angol IPA - I. rész

IMG 2929

IMG 2931

Nos újabb családi projektbe fogtunk - ez pedig a sörfőzés. A dolognak van ám előzménye is. Tamás fiam és az unokatesója, Gábor már egyszer főzött a óbudai albérletben sört - ami a maga nemében még iható lett, ízlett is. Az, hogy pozitív lett a végeredmény, az szerintem egy kisebb csoda - mert utólag szépen kiderült, hogy elég lazán kezelték a srácok a receptúrát, na nem azért mert annyira kreatívok, hanem Ők már csak ilyenek. Ennek a sörfőzésnek a folyamodványa az lett, hogy Viktor fiam kitalálta, hogy mi is főzzünk házi sört Egerben. Gábortól elkértük a sörfőző készletet, Viktor bevásárolta a szükséges alapanyagokat, majd nekiálltunk vasárnap főzicskézni. 

IMG 2991

Persze mielőtt megtörtént volna a bevásárlás, előtte ki kellet találni, hogy mit is főzzünk. A szép a történetben az, hogy egymástól tök függetlenül az Angol IPA-ra szavaztunk - úgyhogy még megverekedni sem kellett, megvolt a konszenzus, egy igazi klasszikus sörrel kezdünk, aztán ha bejön és sikerül, akkor majd jöhetnek a többiek is.

Persze kellet szakirodalom is, ami elsősorban egy könyv formájában volt a konyhában: Greg Hughes - Házi sörfőzde (Libri) című munkája volt az alap, másodsorban pedig Winkler Róbert nyújtott nagy segítséget, Ő pedig a YouTube csatornáján "Kerti sörfőzés - az alapok" videójával segítette a kísérletünket. Tehát bekerült a konyhába a könyv, a pulton ott várt Winkler és a macskája is a laptopon - mi pedig elkezdtünk számolgatni.

Számolgatni azért kellet, mert természetesen nincs 30 literes lábasunk, vagyis három, különböző méretű lábasban kellet gondolkodnunk, azaz az összetevőket is arányosan kellett szétméricskélni. Sebaj, megoldottuk, számoltunk, jegyzeteltünk, mértünk.

1. lépés - Cefrézés

Hozzávalók:

  • 5,8 kg világos maláta
  • 145 g karamellmaláta
  • 13,9 liter víz

Cefrézési idő: 1 óra, hőmérséklet: 65 C.

Ezt a műveletet még két edényben oldottuk meg, feltettük a vizet melegedni, majd amikor elérte a 65 C-t, akkor jöhetett az arányosan kimért maláta. Igyekeztünk csomómentesre kikeverni a masszát, a Landmann-os maghőmérőm pedig óriási segítséget nyújtott, ugyanis így folyamatosan a folyadékban volt az érzékelő, vagyis nagyon precízen tudtuk a hőfokokat szabályozni. A konyhai kis órát beállítottam egy órára, majd kavargattunk, néztük a videót, olvastuk a receptúrát - vagyis készültünk a következő lépésekre.

IMG 2940

IMG 2943

IMG 2961

IMG 2964

IMG 2951

A cefrézés vége felé elvégeztük a jódpróbát, ami azt jelenti, hogy van-e még keményítő a főzetünkben. Ha a jód szürkés színű, akkor még dolgozni kell vele, ha az eredmény negatív, akkor a hőfokot felvisszük olyan 75 C-ra, és így hagyjuk még a főzetünket egy keveset.

IMG 2959

IMG 2972

2. lépés - Máslás

Hozzávalók:

  • 27 liter malátás lé és 75 C-os melegvíz

Ebben a folyamatban a beáztatott gabonaszemekből kimossuk az erjesztő cukrokat, vagyis röviden le kell szűrnünk a levet, a gabonát pedig el kell távolítanunk. Itt jön elő Gábor sörfőző szettjének a fő eleme, a tartály, aminek az alján van egy csap is, aminek lesz még funkciója. Itt jön egy igazi magyaros buher: mivel szükség lenne egy lukacsos szűrő lemezre az edény aljába, de nekünk ilyen nem volt így kreatívkodunk. Viktor kitalálta, hogy a pizza sütőink kerek és perforált lemezek, így az egyiket kinevezzük szűrő lemeznek. Egy felfordított tányért helyezünk a tartály aljára, majd ráhelyezzük a pizzasütőt - és elkezdjük átpakolni a cefrét az edény aljára. Ennek szűrésnek ugyanis az a lényege, hogy maga a törköly is szűr, ezen öntjük át az összes folyadékot. 

IMG 2967

IMG 2983

IMG 2978

IMG 2986

IMG 2982

Amikor a tartály alján már ott van szinte az összes cefre, akkor szépen ráöntögetjük a forró és ragacsos levet, na meg elkezdünk még vizet is melegíteni. A lényeg az, hogy a végén 27 liternyi folyadékunk legyen, tehát bőven kell még melegíteni vizet. Fontos, hogy a folyadék 75 C-os legyen, mert ez szépen kioldja az összes csersavat és cukrot is. Az alsó csapot kinyitjuk, egy sokadik edénybe pedig el kezd folyni egy sötétbarna, cukros folyadék - a sörünk alapja.

Ez a művelet is eltart egy csomó ideig, de nem kell sürgetni - a lényeg az, hogy kioldódjon minél több összetevő. Amint megvan a 27 liter barna lötty, indulhat a harmadik fázis.

3. lépés - Forralás

Forralási idő: 1 óra 10 perc, hőmérséklet: 95 -100 C.

Hozzávalók:

  • 70 g Challenger 7% komló    -    a forralás kezdetén
  • 35 g Golding 5,5 % komló     -    a forralás utolsó 15 percére
  • 35 g Golding 5,5 % komló     -    a forralás leállításakor
  • 5 g Ír moszat                         -    a forralás utolsó 15 percére

Tehát van három lábasunk. Az egyik 12, a másik 8, a harmadik 7 literes - felrakjuk őket a lángokra, majd felforraljuk őket. Ahogy emelkedik a hőmérséklet, úgy kezd el habosodni a lé. Egy komlózós zsákba kimérjük az első adag komlót, beáztatjuk a lébe, majd felváltva cserélgetjük a három edényben a zacsit. Mi úgy 95 és 98 C között tartjuk a hőmérsékleteket - és természetesen most is szigorúan mérjük az időt. A forralás utolsó fázisakor kimérjük a második adag komlót is, azt is mártogatjuk, majd a legvégén még a Goldingból ismét jön 35 g. Azért, hogy szép és tiszta legyen a sörünk, nos ezért ír moszatot is vele kell főzni a lébe - amit lelkesen meg is teszünk. Viktor annyi moszatot vásárolt be, hogy a következő 5 évre elegendő moszatunk lesz, vagyis ezzel már nem lesz gondunk.

IMG 2993

IMG 2987

IMG 2995

IMG 2999

Menet közben mi már kóstolgatunk, aminek nem tudom van-e értelme, de tök jó dolog. Amit érzünk az egy édeskés íz, cukros barna folyadék, aminek gabona íze is van, illetve a komló kesernyés íze egyre jobban előjön. Nem tudjuk, hogy jó úton járunk-e, de reménykedünk.

4. lépés - Hűtés

Nos ehhez a művelethez még nincs eszközünk, ami egy rézcsőből álló spirál lenne - tehát lesz még mit beszereznünk. Mi a téli hidegre bízzuk a műveletet, vagyis kivisszük a teraszra a három lábast, lefedjük - és hagyjuk, hogy a -3 C végezze a dolgát. A cél az, hogy 23-24 C-ot érjünk el, mert ekkor jöhet az élesztőzés.

Míg a lábasokba hűl a lé, addig fertőtlenítünk. Az erjesztő tartályt és minden alkatrészét alaposan elmossuk, majd fertőtlenítjük, ugyanis a higénia nagyon fontos eleme az erjesztésnek.

IMG 3002

IMG 3004

IMG 3000

5. lépés - Erjesztés

Erjesztési idő: 4 hét !!!, hőmérséklet: szobahőmérséklet

 Hozzávalók:

  • 17,5 g Wyeast 1187 Ringwood ale élesztő

Amint a folyadékunk hőmérséklete elérte a 23-24 C-ot, akkor behozom a cuccot a nappaliba, majd élesztőzök. Igen, itt már egyedül maradtam, mert Viktornak vissza kellett mennie Pestre, de eddigre már nagyjából rendbe is tettük a konyhát, elmosogattuk az eszközöket - amik aztán ragadtak szépen a sok cukortól.

Szóval az erjesztő edénybe beleszórom az élesztőt, kicsit össze is kavarom, majd megy rá a tető és a kotyogó is. Innen már csak reménykedünk, hogy semmit sem szúrtunk el, betartottunk minden szabályt - mert innen már az élesztőkön múlik minden. 

IMG 3060

IMG 3062

IMG 3063

Egy fontos pillanat azért még vár ránk. Ez a reggeli találkozásunk az erjesztő edénnyel - ekkor ugyanis az a jó, ha hallunk egy bugyogó hangot, amit a a tartály tetején lévő kotyogó ad. Ha az este beindultak az élesztő gombák, akkor reggel már szépen zajong a tartály, ha csend van, akkor gond van. Nekünk ez a küszöbérték megvan, ugyanis ahogy lemegyek Esztinek kávét főzni, már hallom is, hogy szépen bugyog a sörünk.

Most hát lezajlott a főzés, mi is és Ti is várunk 4 hetet, aztán majd lefotózom a palackozást is. Remélem minden a tervek szerint halad - és remélem a végén nem azt kell Nektek megmutatni, hogy a lefolyóban végzi a művünk. Szorítsatok !!!

 

Iratkozz fel, hogy mindig értesülhess a legfrissebb videókról:

youtube.jpg

süti beállítások módosítása