Korhelyleves
2013. november 23. írta: Húsimádó

Korhelyleves

Korhelyleves

2013.11.23 071

Ebben a taknyos, őszi novemberi időben mindig jól esik egy tartalmas és forró leves. Mi is ilyenre vágytunk - én pedig kipróbáltam, hogy tudok-e korhely levest készíteni.

Annyiban más egy ilyen levesnek az előkészülete, hogy venni kell savanyú káposztát, meg füstölt tarját - ez azért nem mindig van otthon - úgyhogy ezt be kellet szereznem még pénteken. Az elkészítés nem egy nagy durranás, én a következőket csináltam: két fej vöröshagymát egy lábasban megdinszteltem, majd a kicsit kimosott savanyú káposztát beleszórtam a hagymára. Erre ment a felkockázott répa ( 4 db ) illetve felöntöttem egy kevés vízzel, ment bele egy leveskocka - majd párolni kezdtem ezt a kombót.

Egy másik serpenyőben elkezdtem a felkarikázott kolbászt sütni, de csak úgy, hogy a zsírja kezdjen alapot készíteni, majd jöhettek a felkockázott füstölt tarja darabok - és ezeket finoman lepirítottam. Ez azért volt fontos, hogy a kolbász, a zsírja és a tarja kockák egy olyan fenomenális ízt adjanak a levesünkhöz, ami űberelhetetlen.

blogportal logo.jpg

Mindeközben a levesünket elkezdem fűszerezni: elsősorban kömény, fokhagyma, petrezselyem, só, bors, bazsalikom és erős paprika hegye ment bele, ezek az ízek megalapozzák a későbbi jó ízt. A gázt egy kicsit magasabbra kellet vennem, mert a sok káposzta miatt lassabb volt a főzés. Még adtam hozzá egy kis vizet, és mehettek bele a kolbász és füstölt tarja kockák.

Most már látványban is kezdett hasonlítani egy rendes korhely leveshez, kezdett puhulni a káposzta és a répa is, úgyhogy már csak olaj, liszt és pirospaprika segítségével csináltam egy rántást, majd ment is a levesbe - és kész is vagyunk.

Tálaláskor tejföllel vagy a nélkül is nagyon finom, melegíti a szívet és lelket - na meg akkor is nagyon jó, ha előző nap nagyon bekarmoltunk. Én az utóbbit ma estére tervezem, úgyhogy holnap délelőtt még segíthet javítani az állapotomon...

2013.11.23 008

2013.11.23 011

2013.11.23 015

2013.11.23 019

2013.11.23 022

2013.11.23 068

2013.11.23 071

Még több blog:

blogportal logo.jpg

süti beállítások módosítása