Vörös cédrus lapon grillezett lazacok, gránátalmás salátával
2016. január 12. írta: Húsimádó

Vörös cédrus lapon grillezett lazacok, gránátalmás salátával

075

Egy számomra új technikával próbálkozom, vagyis a vörös cédrus lapon való grillezéssel. Hogy milyen lesz? Hát nagyon király!

A múltkoriban Vecsésen voltam a Landmann mintatermében, ahonnan többek között egy ilyen falapocskával tértem vissza. Ahogy utána olvastam, be kell áztatni a lapot langyos vízbe, de úgy, hogy valamivel le is nyomjuk, hogy a víz elfedje. Volt olyan oldal, ahol azt írták, hogy sós legyen az áztató víz, volt ahol legalább 3 órát szántak erre a műveletre - én azonban simán, tehát só nélkül és kb fél órára áztattam be a cédrus lapocskát. Lesz, ami lesz...

003

Hozzávalók 3 személyre:

  • 3 x 20 dkg lazac filé
  • só, bors
  • 1/2 citrom
  • 2 ág kakukkfű
  • 3-6 db burgonya

A salátához:

  • gránátalma
  • jégsaláta
  • pirított zsemle vagy kenyér kockák
  • rukkola
  • vinaigrette 
    • 1 egység ecet vagy fehér balzsamecet
    • 3 egység oliva olaj
    • ízlés szerint mustár vagy mustárok
    • só és bors

Az elkészítés menete:

A három darab lazac bőrös oldalát vékonyan besóztam, majd egy tányérra fektettem őket, ahol borssal szórtam meg őket, illetve citrom levét csurgattam rájuk. Volt olyan grill recept, ahol barna cukorral szórták meg a halakat, de én ezt nem alkalmaztam. Hagytam őket kicsit pihenni, közben előkészítettem a köreteket.

010

015

016

Egy lábasban feltettem a burgonyákat főzni - amik aztán majd a grillrácson fognak kicsit összesülni, amikor majd szükség lesz rájuk.

033

Beizzítottam a grillt, ami az én estemben azt jelentette, hogy a két szélső égősort feltekertem teljesen, a két középső pedig takaréklángon indult. A tetejét lecsuktam, és hagytam, hogy klasszul átmelegedjen a tűztér, elérje a 150 C-ot. ( Mivel kint 1,5-2 Celsius volt, így ezzel a lángkombinációval ennél sokkal magasabbra nem is ment volna a hőmérséklet )

Szóval elérte a grill a kívánt hőmérsékletet, akkor rátettem a cédrus lapot, majd egy-egy citrom karikát, és 2-2 kakukkfű ágat. Tető lecsuk, majd vártam, hogy a cédrus lap teteje leszáradjon.

018

026

029

Ekkor felpakoltam a három halat, majd ismét lecsuktam a tetőt - és hagytam, hogy elinduljon a puhulási folyamat.

034

036

038

040

Eszter közben besegített nekem, mert azért a grillt nem hagyhattam magára - nehogy azért a láng elkapja a cédrus lapomat. Szóval Eszti kikevert egy vinaigrette mártást, lepirított zsemle kockákat és feldarabolta a saláta leveleket. Az összetevőkből komponált egy klassz kis salátát, én pedig az előfőzött burgonyákat kiszedtem a grillrácsra, majd kezdtem átsütni őket is.

004

006

009

048

050

062

Idő közben a lazac darabok már illatoztak ezerrel - a cédrus, a citrom és a kakukkfű illata belengte a teraszt. Még mondja nekem azt valaki, hogy csak nyáron lehet grillezni. A túrót. Lenézek a Szépasszony völgyre, a pincék teteje és a domboldal hófoltos - én pedig pulóverben grillezek. Kell ennél jobb?

047

Mivel még így sohasem készítettem lazacot, így a maghőmérővel is leellenőrzöm, hogy miként állunk. 67-70 C fok körül mozog a lazacok húsa, úgyhogy lassan kész is vagyunk.

A látvány és az íz lenyűgöző, az ebéd nagyon bejön mindenkinek, meggyőzött bennünket. Ismétlés még várható. 

058

053

075

057

066

 

Ha még nem like-oltad a Húsimádó oldalt, itt megteheted... 

facebook.jpg

süti beállítások módosítása